Az IC/BPS diagnosztizálása általában több lépésből álló folyamat, amelynek elengedhetetlen része a hasonló tüneteket okozó betegségek kizárása is.
A GAG-réteg állapota úgy is felmérhető, ha megfigyeljük, változik-e az egyes alkalmak vizeletmennyisége a vizelet koncentráltságának függvényében. Egészséges GAG-réteg esetében nem tapasztalható lényeges eltérés. Ha viszont a GAG-réteg sérült, a páciens egy-egy alkalommal többet vizel, amikor a vizelet híg, mint amikor az koncentrált.
A legtöbb esetben két dologból lehet következtetni egy betegség meglétére. Vagy az arra jellemző elváltozásokat azonosítják, vagy olyan anyagokat keresnek a szervezetben – úgynevezett markereket –, amelyek meglétéből egyértelműen következik maga a betegség. Sajnos nincsen olyan jellegzetes elváltozás, amely minden IC/BPS páciensnél megfigyelhető lenne. Ami a markereket illeti, bár több anyagról is feltételezték már, hogy azok jelenléte, emelkedett, vagy csökkent koncentrációja jellemző az IC/BPS-re, mindezt eddig egyetlen esetben sem sikerült kétséget kizárólag igazolni.
Az egyik legfontosabb diagnosztikai eszköz a fennálló tünetek pontos elemzése, beleértve azt is, hogy azok milyen régóta állnak fenn. Ugyanilyen lényeges mindazon betegségek kizárása is, amelyek hasonló tüneteket okozhatnak. E folyamat – az úgynevezett differenciáldiagnosztika – hosszú, ám elkerülhetetlen: mindenképp meg kell róla győződni, nem áll-e fertőzés, daganat, húgykövesség, nőgyógyászati probléma, vagy (férfiaknál) a prosztatát érintő elváltozások a tünetek hátterében. Az IC/BPS kapcsán felmerülő kizárandó betegségekkel kapcsolatban részletes tájékoztatást talál itt.
Hasznos segítséget nyújtanak az IC/BPS betegek állapotát felmérő kérdőívek is. Ezek közül a legismertebbek az O’Leary-Sant és a Dorfman (PUF) kérdőív. Nagy előnyük, hogy azok, akiknél fennáll az IC/BPS gyanúja, önállóan is ki tudják tölteni őket, s emellett hasznos eszközök a már diagnosztizált páciensek állapotának nyomon követésében is. Hátrányuk azonban, hogy a válaszok rendszerint szubjektívek és önmagukban természetesen nem helyettesítik az urológus által elvégzendő vizsgálatokat. A kérdőívek közé sorolhatóak a különféle vizelési naplók is. Ezek kitöltése során a páciens maga rögzítheti a vizelések időpontját, a vizelet térfogatát, illetve annak pH-ját is. Ezek értékes információkat nyújthatnak a vizelést érintő tünetekről.
Vizelet üledék – amely a vizelet összetételéről, alapvető sajátságairól ad információt – és vizelet tenyésztés vizsgálatokat rendszerint minden páciensnél végeznek; segítségével azonosíthatóak a húgyutak legtipikusabb fertőzései. A vizeletcitológia jóval érzékenyebb eljárás, ezzel a vizelet sejtszintű elemeit vizsgálják. Erre is sor szokott kerülni a diagnosztizálás során, ugyanis ez fontos módszere a daganatos elváltozások felismerésének.
Számos olyan, a húgyhólyagot érintő elváltozás van, amely jelenléte jellemző lehet az IC/BPS páciensekre. Ezeket – elvileg – hólyagtükrözéssel (cisztoszkópiával) lehet azonosítani. A legismertebb elváltozások az úgynevezett Hunner-léziók, fekélyes nyálkahártya elváltozások, amelyeket egy hozzáértő urológus könnyedén fel tud ismerni a cisztoszkópos képen. Ugyanakkor, Hunner-léziók csak a páciensek 10–30%-ánál figyelhetőek meg. (A legtöbben a betegség ezen változatát külön típusnak tekintik és Hunner-IC-nek hívják.)
A cisztoszkópos képen sok esetben figyelhetőek meg jellegzetes bevérzések – ám ezek sem találhatóak meg minden IC/BPS páciensnél, és a meglétükből sem következik egyértelműen, hogy IC/BPS-ről van szó. A GAG-réteg elégtelensége ugyan minden IC/BPS páciensre jellemző, ám a réteg hiányosságai nem csak IC/BPS-nél figyelhetőek meg, ráadásul az egészséges és a sérült GAG-rétegű húgyhólyag akár teljesen ugyanúgy is kinézhet a tükrözés során. Olyan elváltozás tehát, amely minden érintettnél egyaránt megfigyelhető, nincsen. Ezért a hólyagtükrözés negatív eredménye nem zárja ki az IC/BPS fennállását.
Bár a hólyagtükrözést egyes urológusok elengedhetetlen eszköznek tartják, vannak szakorvosok, akik az előbb részletezett okok miatt úgy vélik, annak elvégzése egyáltalán nem kötelező az IC/BPS diagnosztizálásához. A cisztoszkópia ugyanis invazív, költséges és esetenként kellemetlen eljárás. Vannak azonban olyan esetek, amikor mégis érdemes elvégezni. A járóbetegellátásban elvégezhető, alacsony nyomású változata akkor javasolt, ha a vizeletben vér található, ha a vizelet citológia eredménye daganatos elváltozásra utal, vagy ha a páciens állapota a kombinált terápia ellenére rosszabbodik – hogy fel lehessen deríteni, nem áll-e a tünetek hátterében húgyhólyagrák, vagy más betegség. Az altatásban végzett, magas nyomású változatáról részletesebben a Sebészeti beavatkozások fejezetben olvashat.
Vannak olyan betegségek, amelyek szignifikánsan gyakrabban jelentkeznek IC/BPS-sel együtt. Ezek megléte megerősítheti a diagnózist. Ilyenek egyes allergiás tünetek, a migrén, az irritábilis bél szindróma (IBS), az endometriózis, a vulvodynia, a krónikus fáradtság szindróma, a Sjögren-szindróma és egyes pánikbetegségek.
A páciens előtörténete is hasznos információkkal szolgálhat. Ez nemcsak a jelenlegi tünetekre kell, hogy kiterjedjen; ajánlott felderíteni a korábbi fertőzéseket, az aktuálisan fennálló más betegségeket (különös tekintettel az autoimmun rendellenességekre és az emésztési zavarokra), a páciens által jelenleg vagy korábban szedett gyógyszereket, illetve antibiotikumokat, a páciens étkezési szokásait, életvitelét, valamint az összefüggéseket a tünetek és az említett tényezők között.
Hólyagbiopsziára – szövetminta vételezésére – csak akkor érdemes sort keríteni, ha az IC/BPS műtéti kezelésére kerül sor. Urodinámiás vizsgálatokat – ennek során a húgyhólyagban fellépő nyomás függvényében követnek számos paramétert, például a hólyag kapacitását – nem végeznek rutinszerűen. E vizsgálatok ugyanis nagyon drágák, és nem nyújtanak elég információt az IC/BPS diagnosztizálásához.
Mivel az IC/BPS tünetei a GAG-réteg elégtelenségére vezethetőek vissza, több módszert is kifejlesztettek e réteg állapotának vizsgálatára. Közülük az egyik legrégebbi a kálium terheléses teszt, más néven Parsons-teszt. A módszer azon alapszik, hogy a káliumionok nagy mértékben irritálják a sérült GAG-rétegű húgyhólyagot. Ezért, ha a húgyhólyagot kálium-kloriddal töltik fel, az ép GAG-réteg esetében nem okoz fájdalmat, GAG-elégtelenség esetében viszont igen. E teszt azonban nemcsak szükségtelenül fájdalmas és invazív volt, nem volt kellőképpen megbízható, és azt sem tette lehetővé, hogy az elváltozás mértékét kimutassa – a mai gyakorlat a Parsons-tesztet már nem javasolja. E módszer egy módosított változatában hígított kálium-klorid oldattal töltik fel a húgyhólyagot, megmérik annak maximális kapacitását, majd megismétlik a mérést fiziológiás sóoldattal történő feltöltés esetében is. A mért kapacitások közti különbség arányos a GAG-réteg sérülésének mértékével. E teszt ugyan mérhető eredményt ad, kevésbé kellemetlen, ám ugyanolyan invazív, mint az eredeti kálium terheléses teszt. Más elven működik a lidokain-teszt. Ezt az anyagot egyébként is használják az IC/BPS tüneteinek enyhítésére – így, ha a fájdalmak a húgyhólyagot lidokainnal feltöltve enyhülnek, igazolható, hogy azok forrása valóban a húgyhólyag. E módszer ugyan sokkal kevésbé kellemetlen, mint a kálium terheléses teszt, ám ugyanannyira invazív, és ez sem teszi lehetővé a mennyiségi értékelést.
Új diagnosztikai eszköznek tekinthető a GAG-réteg integritási teszt, amely során két napos vizelési naplót kell készíteni. Ez az eljárás fájdalommentes, és egyáltalán nem invazív. A GAG-réteg integritási teszt azon a felismerésen alapul, hogy a vizeletben lévő anyagok koncentrációjának és a hólyagkapacitás mértékének megfigyeléséhez nincs szükség a hólyag sóoldattal történő feltöltésére, mivel a vizelet maga is sóoldat, annak koncentrációja az elfogyasztott folyadékmennyiségtől függ, s így az tetszőlegesen változtatható. A teszt során a páciens két napon át megméri az összes nappali vizelése során az ürített vizeletek térfogatait (a vizeletporciókat) úgy, hogy az első napon igen kevés, majd a másodikon igen sok folyadékot fogyaszt. Ha a hólyagfal egészséges, a két nap vizeletporcióinak átlaga között nincs jelentős különbség. Az IC/BPS enyhe esetében a magasabb folyadékfogyasztású napon a vizeletporciók 30–50%-kal magasabbak. A betegség előre haladtával ez már 50–100% közé esik, súlyos esetben pedig akár 300–500% is lehet. A GAG-réteg integritási teszt tehát nemcsak azt mutatja ki, ha sérült a hólyagfal nyákrétege, hanem az elváltozások mértékét is leírja – vagyis, lehetővé teszi a mennyiségi analízist is.
E teszt további előnye, hogy akkor is igazolja a GAG-réteg érintettségét, ha a tünetek hátterében más betegség (például húgyúti fertőzés) áll, illetve abban is segít, hogy kiderüljön, valóban a húgyhólyag-e a tünetek forrása. Ha ugyanis nem, jó eséllyel feltételezhető, hogy a páciens állapota az IC/BPS egyébként bevált, ám idő- és költségigényes kezeléseinek hatására sem javulna számottevően – másképp megfogalmazva, tovább kell keresni a tünetek okát.
Copyright Urosystem All Rights Reserved.
